Kati most már évek óta változatos anyagokkal kísérletezik, ebbe beletartoznak a legkülönfélébb vastagságú és szövetű papírok, ruhadarabkák, madzagok, cérnák, olykor objektek, festék, tus és ceruza.
Építi, roncsolja, gyötri, felsérti, zúzza ezeket a szín-forma darabkákat, mígnem azok életre kelnek, elkezdenek kitüremkedni a térbe, jajonganak, megnyílnak a Bezárt ablakok. A heves beavatkozásokat, ezeket a húsbavágó éles karistolásokat, metszéseket sokszor finom ápolások, pólyák, tapaszok követik, ilyen a Felelet – Villányi László verséhez. Afféle gyógykezelések. Ilyenkor a sebek megnyugszanak, lelapulnak, elsimulnak. Mintha Kati arra lenne kíváncsi, hogy mit bír ki, mit bír el az anyag: Itt a határ. Ez az odafordulás aktív és lelkes kíváncsiság: van benne türelmetlenség, faggatás, felfedezés… nem vár, hanem kérdez, megismerni és tudni akar. Folyamatos kitárulkozás, merészség. Haladás… a Köves út-on, egy olyan ösvényen, amelyet Lossonczy Tamás találóan fogalmazott meg egy vele készült interjúban: „a kitaposott úton nem nyílnak virágok”. Azaz nagyon erős öntudat, elhatározás és önbizalom kell ahhoz, hogy valaki folyton a bizonytalan úton járjon és ilyen bőr és hús alatti, érzelmekben gazdag világot tárjon fel.
Mivel a felületek szerepe adja a munkák lényegét, ezért a befogadótól elengedhetetlen a személyes odafigyelés egy-egy kiállítás keretében, fontos az anyagok, a részletek fokozatos letapogatása. Szívből kívánom, hogy minél több olvasónak lehetősége legyen a személyes találkozásra Szolláth Katalin munkáival.
Kecskemét, 2021.10.29.
Virág Ágnes
Művészettörténész