Kováts Albert festőművész barátja, aki találóan „M.P. mesternek” nevezte el Molnár Pétert, így ír:
„… a lényeget a képzőművészet felől neki és a hozzá hasonlóknak sikerült a legjobban megközelíteni.”
M. P. mester „áhítatos művészete”. Hát igen, elgondolkodik az ember, hogy mennyire találó ez az elnevezés. És ha egy kis időutazásra szánjuk rá magunkat, akkor máris a középkorban vagyunk, egy kolostor scriptóriumában, ahol kódexeket festenek, írnak a szerzetesek, akik felosztották a feladatokat maguk között: volt, aki csak iniciálékat, volt, aki csak miniatúrákat, volt, aki csak lapszéleket és volt, aki csak betűket festett. No, hát akkor ugye megvan a mi középkori emberünk, M. P. mester, aki a betűket rajzolta volna végtelen türelemmel, áhítattal és szépséggel.
Talán akkor lenne ez az írás autentikus, ha a szavakat nem egymás után írnám, hanem egymásra. Sok-sok betű egymáson. De akkor ki olvasná el?
Molnár Péter (1943) képei nagyon hosszú ideig készülnek. Lassan érlelődnek, formálódnak. Gyakran évek, évtizedek alatt születnek meg. Minden kis vonal megfontoltan kerül a helyére. Sorra sort, betűre betűt. Titkosírásra emlékeztető, mikroszkopikus méretű formák, betűk, jelek, pontok, pont- és vonalhalmazok sokasága… Képbe zárt költemények. Házak, csigák, holdak, megfejthetetlen lények és a sienai főtér ismétlődő motívumai. Mint meditatív, csendes fohászok hívogatnak bennünket.
Kolozsváry Marianna művészettörténész többször mondotta: „Hát, Péter, a maga képeinek eredetiségéhez nem férhet kétség. Nincs az az őrült hamisító, aki ezt a munkát vállalná”.
Molnár Péter ars poeticáját Balzac szavaival szokta összegezni.
„A szépség szigorú és makacs dolog, sohasem lehet utolérni, ki kell várni a kedvező pillanatot. Utána kell lopakodni, üldözni kell, hogy végül megszorítsuk és megadásra kényszerítsük”.
Molnár Péter lételeme az alkotás. A szemével fényképez le mindent: a kavicsokon megcsillanó fényt, a templomkert fáinak mohos kérgét, az elütött sikló nyomát, a házfalak repedéseit… Mindent megőriz, elraktároz és ezekből lesz majd egy-egy jel, egy-egy szín, egy-egy vonal, egy-egy forma. Hogyan írhatnánk le Molnár Péter képi valóságát? Lírikus absztrakció, minimal-art, melankolikus betű-kép mantra, filozofikus szövettöredékek, írott – táj – csendéletek, ritmikus jellabirintusok? Ki mit lát bennük? Balzac közel kétszáz éve, 1831-ben fogalmazta meg a modern festészet lényegét:
„A művészetnek nem az a dolga, hogy lemásolja a természetet, hanem, hogy kifejezze. Nem… másoló vagy, hanem költő.”
Molnár Péter a képek költője.
Szolláth Katalin
Egy művészellátó bolt kért meg, hogy nagyon röviden írjak a honlapjukra egy-egy festőről. Minden hónapban másik művész került fel a honlapra egy éven keresztül. Nem volt könnyű a feladat, mert csak pár mondatot írhattam az alkotókról. Megpróbáltam, így sikerült.