„Az eddig leginkább grafikai eljárásokban és képépítésben gondolkodó, magát grafikusnak valló művész néhány éve addigi munkásságához szervesen kötődő, abból táplálkozó, mégis merőben új irányok felé fordult alkotói gondolkodásában és a megvalósítás tekintetében egyaránt.”1 – írja Árvai-Józsa Kitty művészettörténész. Úgy vélem, hogy igen fontos megállapítás az alkotó művészi megközelítésében bekövetkezett változás (nevezetesen az, hogy a rézkarcok sziszifuszi készítésmódjáról áttért a festői gesztusok használatára), de még fontosabb annak természetes folyománya a szolláthi életműben. Ahogyan az alkotó korábbi munkáiban is, itt is előtérbe kerülnek a fekete, a barna, az okker és a vörös színek, az elliptikus, a kör és a csiga formák, amelyek többek között olyan objektumokban manifesztálódnak mint a fák, a kapuk, az ablakok. Írásomban Szolláth Katalin grafikus képzőművész legújabb, 2021 és 2024 között készült munkáinak olyan csoportját mutatom be, amely elsősorban a kertekkel, azok egy-egy jelenségével, tágabban értelmezve a természettel, illetve mindezek szimbolikus jelentésrétegével foglalkozik. A kert az időtöltés, a disputák, a megbékélés, a derű, a társasági események helyszíne, vallási, filozófiai, meditatív vagy egyéb reprezentációs szándékkal bírnak.
Szolláth Katalin maga is kertész. Már kora gyermekkorától kezdve fontos szerepet töltött be az életében a növényekkel való törődés. Gyermekként a nagyszülői kertben szirmokból „főzött étkeit” virágos, kis porcelánkészletében szolgálta fel a „vendégeknek”. Pár év múltán madzagok és botok segítségével lakásuk udvarán egy kis kertet jelölt ki magának. Csodálatos módon az ide elültetett barackmagból a gondoskodásnak köszönhetően lassan-lassan barackfa sarjadt. A fa növekedésének megélése máig örömteli emlékként él a szívében. Az első rajzai a nagyszülők kör alakú, dombos kertjéhez fűződik: vörös tűzliliomokról. A növények iránti rajongás egyre nagyobb léptéket öltött. Amikor Kati önálló életet kezdett egy tetőtéri lakásban, akkor már közel 200 cserép dísznövényt gondozott. Voltak aszparáguszok, orchideák, karácsonyi kaktuszok és számos más dísznövény. A japán kultúra szeretete vezette őt arra, hogy megvegye az első bonsai-ját, amit tizenöt éven át ápolt. Amikor végül a tetőtéri lakásból egy olyan házba költözött ahol udvar is volt, azonnal megjelent az új kertépítés igénye. A kicsiny teret akácfa rönkszeletekből kirakott kacskaringós út tette hosszabbá és hasonlatosabbá egy japán kerthez, ahová rózsát, cukorsüveg fenyőt ültetett, pergolát épített, lépcsőzetes szinteket alakított ki a virágok számára.
Ma is nyomon követi a növényei alakulását, történeteket mesél róluk, megjegyzi az első virágzásukat, rendszeresen fotózza őket és külön mappában rendezgeti az elkészült képeket. A kertészkedés során közvetlen kapcsolatba kerül az eszközökkel (a metszőollóval, a locsolóval) és az anyaggal (a földdel, a növények különböző formáival, magokkal, ágakkal, levelekkel, virágokkal). Ennek a közel kerülésnek a szeretete legerőteljesebben az alkotófolyamatokban mutatkozik meg. A saját kert mellett, Kati szívesen üldögél a Barátok temploma csendes kertjében, vagy sétál az Arborétumban, amelynek létrejöttét is végigélte. A kecskeméti kertek mellett számos emlék és alkotás ̶ fák és levelek rajzainak sokasága ̶ köti a tiszakürti és a szarvasi arborétumokhoz. Szívesen emlékszik vissza az utazásai során megélt kert-élményekre is: a firenzei boboli kerti olvasásokra, a müncheni, a tivoli-i, schönbrunni és a versailles-i kertekre.
Mielőtt Szolláth Katalin munkáival behatóbban foglalkoznánk érdemes kitekintést tenni és röviden körbejárni azt, hogy a kortárs magyar képzőművészetben milyen formákban és jelentésekben van jelen a kert motívum.
A növénytársulások, illetve a kertek nem túl gyakori témái a magyar kortárs képzőművészeknek. A témához kapcsolódó kiállítások is elvétve fordulnak csak elő. Ilyen tárlatok voltak a Párhuzamos szálak (Kortárs művek a Gödöllői művésztelep alapításának évfordulójára, GIM-Ház kertje, Nagy-Sándor-ház kertje és épülete, Gödöllő, 2021), az Antropoflóra2 (Stúdió Galéria, Budapest, 2014), a Természetrajz3 (Faur Zsófi Galéria, Budapest, 2014), a Növények ereje4 (Organikus tárlat, ahol a természet is alkot, MANK Galéria, Szentendre, 2021), a Növények országa5 (Budapest Galéria, Budapest, 2022) vagy nemzetközi szinten a 15. Documentán6 megvalósuló kert-projektek (Kassel, 2022). A Párhuzamos szálak7 című kiállítás kortárs alkotók munkáin keresztül a gödöllői művésztelep alkotóinak munkásságát életszemléletét idézte fel, így Körösfői-Kriesch Aladár és Nagy Sándor kertről készült festményeit, valós kert-tapasztalásokat, Ujvárossy Ilka és Kriesch Laura messze földön híres kertjeit. Remsey Ágnes Nagyobb mozdulat8 (1992) című kisregényében a múlt képeit a kaptárhoz hasonlítja, ahová mindig visszatalálnak a méhek. A múlt képei közül élesen kirajzolódik a kertté:
Magas kőfallal körülvett kert. A város szívében, mégis külön világ, szigetnyi csend a zajban, egy kertnyi virágos éden a küzdelmes életforgatagban. Odabenn, rózsák és levendulabokrok között csodálatos, kanyargós utak vezettek. Violák illatoztak keskeny pásztákban, és a nyárvégi meleg estéken bágyadt balzsamszagot leheltek a tubarózsák. (…) Ez volt az a kert, ahol gyermekkora álmai együtt bontottak szirmot a kerti virágokkal.
A további csoportos kiállítások az ökológiai gondolkodáshoz (a környezet- és klímatudatossághoz), a pandémia növénygondozásra gyakorolt hatásához, a növények iránti érdeklődés miatt létrejövő közösségekhez kapcsolódtak. Az egyes alkotások felidézték a korai herbáriumokat, az üvegházakat, az invazív fajokat és az önfenntartó gyakorlatokat. A művészeti projektek között érdemes megemlíteni a Colonia Herbaria Ferust9, egy közös növényválogatáson alapuló mikropark létesítését a Józsefvárosban (Árva Judit és Gosztola Kitti, Budapest, Práter u. 63.), valamint a Common Jam Map10 projektet (Bíró Anna, Fajgerné Dudás Andrea és Szabó Eszter Ágnes, 2013 óta), ami a köztéren hozzáférhető növények felmérését, begyűjtését és feldolgozását jelenti évre évre.
A csoportos tárlatok és az aktivitásra, participációra épülő művészeti projektek mellett találunk olyan művészeti életutakat is, amelyekben jelentős szerep jut a természetnek. Gyenis Tibor már korai munkáiban (A kertészek tovább élnek, 199911) vizsgálta az ember és a természet együttélését, azt, hogy ez a viszony vagy kapcsolódás hogyan is változott meg a modern kor eszközei és a modernizációs természeturalási kísérletek által. Dokumentáló-archeológiai, konceptuális fotósorozatai az alkotót mint aktív „ellencselekvőt” képzelik el, aki „művészi gyakorlatokat végez a végidő elkerüléséért”.12 A természet hasonlóan régóta foglalkoztatja Németh Ilona képzőművészt, aki a 2010-es évek óta építi kert-alkotásait. Első kertjei az angol és a francia kertek különbségeire épültek, míg a 15. Documentán bemutatott, folyón úszó kiskertjei – a Jövőkert és a Gyógyító kert a jó és a kevésbé jó szomszédokként egymás mellett élő növények közösségét mutatják meg. A fiatalabb képzőművész generáció tagjai közül kiemelhetjük Gosztola Kittinek13 (State of all Land14, Kisterem Galéria 2024; Jó fa, jó hely, Liget Galéria, Budapest, 2014) a természetnek az emberi beavatkozásokra adott reakcióit felmutató munkáit, Herbert Anikónak (Algazöld csend bont virágot bennem15, Karinthy Szalon, Budapest, 2024; A tó súlya16, alkotótárs: Györbíró Csenge, Hybridartspace, 2023) a Balaton ökológiai helyzetét feldolgozó alkotásait, vagy Mátyási Péter17 (Kezdetben volt a kert, Füvészkert, Budapest, 2021; Herbárium című kiállítása, b32 Galéria, Budapest, 2018) munkáit.
Összességében azt láthatjuk, hogy van egy olyan kortárs alkotói szcéna, akik erőteljesen érdeklődnek az ember és a természet, pontosabban a növények kapcsolata iránt. Szolláth Katalin munkái részben ezen alkotások közé sorolhatók. De „Katalin kertjei”18 nem feltétlenül valóságos kertekre utalnak ̶ annak ellenére, hogy nagyon erősek a személyes kert-kötődései és kert-emlékei ̶ , nem fókuszálnak ökológiai problémákra. Ehelyett más alkotók, például festők, képzőművészek és költők imaginárius kertjeit idézik meg, eljátszva a gondolattal, mi lenne, ha Kati és a szellemi társ együtt sétálna az adott kertben:
Költői mind és képzeletbeli:
ezek itt Katalin kertjei,
Mindegyik kert kertekkel van teli,
mert kertet legjobb kertbe rejteni,
s benne magunk is elveszejteni,
a kert kulcsát egy kútba ejteni,
s aztán csak festeni… csak festeni…
csak festeni…
Orosz István fent idézett versében, melyet Szolláth Katalin festmény hommagei ihlették- kiemeli a kert képzeletbeli jellegét. Ez az imaginárius megközelítés, valaminek az elképzelése, kiegészítése a saját tapasztalatokkal és előzetes kertképekkel (akár vizuális történeti példákkal) együtt összeforr az idézett irodalmi kertképekkel, így többek között Franz Kafka, Thomas Mann, Nemes Nagy Ágnes, Áfra János és Tandori Dezső lírai kertjeivel. Szolláth Katalin alkotásaiban megjelennek olyan festői utalások is, amelyek Csontváry Kosztka Tivadar, Oskar Kokoschka, Molnár Péter, Piet Mondrian, Paul Klee, Barcsay Jenő, Tóth Menyhért, Vajda Lajos vagy Ország Lili alkotásainak tájképi részleteit hívják elő.19
Katalin kertjei sokszor középpontosak, centrálisak, rendszerint négyzet vagy kör alaprajzúak, a tökéleteségre törekvők. Ezeket a formákat idézi fel a Paradicsomkert (2024) vagy a Forgatható kert (2024). A kerteket olykor falak veszik körül, melyeket különböző kapuk szabdalnak, bennük a természet jelenségei (az alkony, a fészek) tűnnek elő, de az is előfordul, hogy belülről, egy-egy ablakon át tekintünk ki a kerti történésekre. A kertek belső szerkezete horizontálisan vagy vertikálisan három részre osztott vagy egy kereszt formával négy egymással szorosan összefüggő egységre bontható. Mindezek a számok szimbolikusak és olykor egyben szakrálisak is.
Az alkotások közül a következőkben azokat emelem ki, amelyek irodalmi, költészeti reminiszcenciákat rejtenek. A Paradicsomkert (2024) című monokróm tuskép árulkodik a határokról, a kifeszített létről, az áttetsző és sérülékeny hártyaszerű testről. A cím Nemes Nagy Ágnes azonos című költeményére vezethető vissza, melynek érzékeny sorai szépen rímelnek a tondóval:
Mire gömbnyi szemében úszva
a fenn száguldó esti ég?
a rostra-feszített ostya-vékony
szirom?…
Parancs János Az idő vonulása (2024) című verse az elmúlásról, az emberi élet értelméről szól, amit talán túl direkt így kimondani. A kép maga triptichon szerkezetre épül, okker és szürke kartonnyomott formák ritmikus váltakozása egyfajta monoton lüktetést biztosít. A szürke formákon rézkarctű forgatásával nyert írásszerű jelek tűnnek fel. Meghatározhatatlanok, keleties, arab vagy japán hatásokat sejtetnek. Megfejthetetlen, rejtélyes nyomok, olykor személyekhez fűződő kötelékek, monogramszerű formák. Parancs János hosszú, egyetlen levegőnyi mondatba rejti az ízek, illatok, dallamok időbeliségét, miközben a levegő lassan elfogy:
Mint a bársonyos, érdes keserűség,
mint az ecet, a tej és a méz
(…)
egy mozdulat suta bája,
ahogy elfogy lassan a levegő,
egyre gyönyörűbb az idő vonulása
Az előzőhöz hasonló színek és tónusok kelnek életre azon a festményen, amelyet Szolláth Katalin Áfra János Az utolsó kert című versét felidézve készített. Szomorú, lírai hangulatú vers, amely az utolsó, apró, érzékeny zöldfelület siratását nagyítja fel. A kép okkeres színvilágú, felfelé egyre világosodó, míg az alsó részen egy sötét szögnyomokból építkező kapuzat árnya jelenik meg.
(…)
Úgy kezdődik, hogy méteres gödrök
billentik ki a dolgokat, megremeg talpad
alatt a talaj, de a téged övező városnyi
fekete kör sérthetetlen marad.
(…)
Végül szeretném kiemelni Szolláth Katalin A véletlen repedés a létezés című festményét, amely Jász Attila Fékezés című költeményének egy részletére reflektál. A festmény kézzel merített papírra készült. Alig látható módon idézi fel a vöröslő gyűrt matéria alatt rejlő, labirintusszerű bábeli tornyot:
(…)
véletlen repedés a létezés
tömör falán?
még mormolod
igen talán
a zember szívén pici fátyol ül
nem akarja tudni
mi van
legbelül
(…)
A kertek készítésének módja, eszközei egyrészt Szolláth Katalin művészi praxisának és a tudatos döntéseinek eredményei, másrészt intuitív alakulások következményei. A grafikusi megközelítés, a papír szeretete megnyilvánul a változatos papírhasználatban, amelyek között találunk évekig féltve őrzött japán papírokat, merített változatokat vagy egyszerű dipákat és csomagolópapírokat is. A grafikusi eszközök között ott vannak a különféle ceruzák, pácok és a kínai tus. Ezekhez társul a tempera, amelyet fel lehet vinni a felületre lazúrosan vagy vastag rétegben, sőt egészen, plasztikus jelleggel is. A megmunkálásához társulnak a rézkarctűk, hústűk, kartonélek és az olyan folyamatok mint az áztatás, gyűrés, tépés, nyomtatás, visszakaparás, szita segítségével végzett homokszórás,fröcskölés és csorgatás. Mindenesetre ezekben a folyamatokban megnyilvánul a fegyelmezett, precíz, átgondolt szemlélet, például az utak rendszere, ugyanakkor a vad, érzelmekkel telített, felindult, gyakran szenvedélyes pillanatok is.
Az alkotói folyamatnak, mondhatjuk nyugodtan, hogy a teljes életműben, fontos része az újragondolás, a régi alkotások ̶ akár katalógusok vagy „nem sikerült” litográfiák és monotípiák ̶ újrahasznosítása, feldarabolása és átfestése. Kati rendszerint megőrzi, rendszerezi a dúcokat, amelyek újra előkereshetőek és beledolgozhatóak egy-egy megszületendő festménybe. A síkfelületek mellett munkáiban felbukkannak a gyűrt újságpapírok, ruhadarabkák, madzagok és cérnák. Kováts Albert szerint éppen az anyag és annak megformálása révén jön létre az a plasztikai beszéd, amely más eszközzel kifejezhetetlen:
A cél egy bizonyos vibráló, érzékeny felület, amit Szolláth leleményes változatossággal ér el aszerint, hogy indítéka az adott esetben éppen mi volt. 20
Keni, nyomtatja, itatja, dörzsöli, koptatja… és ha elégedetlen az eredménnyel, újra kezdi. A cél az a bizonyos érzékeny, vibráló felület, aminek a természeti őse a kopott fal, a málló vakolat, a rozsdás vas, a szúette fa látványa. 21
A gesztusszerű festéknyomok a belső küzdelem dokumentumai, a haptikus felületeken keresztül a tapintás érzéki élményét közvetítik. Egyes képeket eláraszt a forróság, vérvörös izzás gyűrt vagy folyékony matériája (Két hasonló kert, 2024; Véletlen repedés a létezés, 2015), míg más képeken a japán shinto kertek nyugalmát és egyszerűségét árasztják a szórt, apró vörös pettyek (Kerek kert, 2024).
Az esszé megjelent a Forrás 2025. 3. számában.