Leheletfinom, mélyen átérzett képi világ tárul elénk, hol egy háló fogságában vergődünk, hol egy (nyitott vagy épp zárt) ablak előtt állunk kíváncsian, amikor Szolláth Katalin művésznő alkotásait nézzük. A formakezelése helyenként eleven erejű és kemény, másutt épp csak jelzés értékű, puha és sejtelmes lenyomata a választott versek impressziójának, általuk ébresztett, vagy épp összecsengő érzéseknek. A képek alkotója nyitva hagyja számunkra kompozícióit, bevon, kérdez és elgondolkoztat. A grafika korlátait maga mögé utasító, többrétegű, inspiratív, már-már plasztikus művek sorakoznak elénk. Ősi erő, katarzis, végül sóhajtás és fel/megszabadulás. A mi döntésünk maradhat, hogy tisztes távolból hagyjuk, hogy hassanak ránk, vagy magunkba engedjük, megízleljük azok mélyebb rétegeit is, és szembesülünk üzenetükkel. A magam részéről elmondhatom, hogy boldogan merülök alá bennük újra meg újra, újabb motívumokat, gondolatfoszlányokat felismerve mindenkor.
Pálinkás Szilvia
művészettörténész
2021