„Kell, hogy az embernek megadassék a képesség a szép felismerésére, a gyönyörűségre. Ezt elérheti, ha tisztán vannak tartva az érzései…” – mondotta Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919), aki a magyar festészet egyik legmeghatározóbb és legkülönlegesebb művészegyénisége.
Eredetileg gyógyszerész volt, és egy belső sugallatra határozta el, hogy festő lesz. Tizennégy éven keresztül szorgalmas patikusként gyűjtögette a pénzt, hogy álmát valóra tudja váltani, festő akart lenni, méghozzá a világ legnagyobb „Napút” festője. Egyre keletebbre utazott, és eljutott a Szentföldre is. A prófétai hevületű, magányos művész Libanonban „álmodta vászonra” egyik leghíresebb művét, a ”Magányos cédrus” c. alkotását. „… elvonultam a Libanon tetejére s ott cédrusokat festettem.” Fő művének a „Baalbek”-et tartotta, melynek már a mérete is lenyűgöző (385×714 cm). Gazdag színvilág, költői megoldások, expresszív drámaiság jellemző képeire. Nagy vásznaira gyakran hígítás nélkül rakta fel a festéket. 1909-ben, Nápolyban festette utolsó vásznát, a „Tengerparti sétalovaglás”-t, mely talán a legtisztább, varázslatosan lírai műve. Körülbelül száz alkotását ismerjük.
Utolsó éveiben mérhetetlen szegénységben élt. Éhezett. A hagyatékot a család elárvereztette. A meghívott szakértő a műveket nem vette műtárgyszámba, és azt javasolta, hogy meg kell próbálni zsákvászonként eladni. Szerencsénkre egy fiatal építész – Gerlóczy Gedeon – felismerte a képek nagyszerűségét, és megvásárolta a hagyatékot. Csontváryt még kortársai sem értették, csak halála után ismerték fel jelentőségét.
„Akinek megadatott a képesség az alkotásra, annak megadatott a képesség a halhatatlanságra.”
(Csontváry)
Szolláth Katalin
2022. okt.
Egy művészellátó bolt kért meg, hogy nagyon röviden írjak a honlapjukra egy-egy festőről. Minden hónapban másik művész került fel a honlapra egy éven keresztül. Nem volt könnyű a feladat, mert csak pár mondatot írhattam az alkotókról. Megpróbáltam, így sikerült.