„…minden kép és költemény…”
(Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma)
A képzőművészet és az irodalom találkozására, egybefonódására sok példát hozhatnánk fel, formai-szellemi egymásra hatásuk tagadhatatlan. Érdekes, izgalmas „játék” a kölcsönös teremtő folyamat, mely gondolatokat, kérdéseket, ötleteket és lehetőségeket rejt magában. Egy kép ihletet adhat egy írónak, és fordítva is igaz: egy irodalmi alkotás kép elkészítésére inspirálhat egy festőt, grafikust. Ahogy engem is.
Hol kezdődött?
Egy kitűnő magyartanárral a Katona József Gimnáziumban Kecskeméten. Dr. Orosz László könyvajánlásai mindig nagyszerűek és találóak voltak. Meghatározták az ízlésemet, és az irodalmi alkotások lelkes csodálójává tettek. Sokat olvastam, és ez ma is így van. (Mauriac, Zweig, Kafka, Gide, Mann, Bellow, Mészöly, Márai stb.)
Főiskola után a Naiv Múzeumban dolgoztam, és maradt időm olvasni. (Dosztojevszkijtől szinte mindent.) De a családi vonatkozások is fontosak. Az irodalom körülvett és körülvesz. Fiam, Dávid irodalomtörténész. A tanáriban a magyar szakos kolléganők tiszteletbeli tagnak felvettek a munkaközösségükbe, amelyre nagyon büszke vagyok. Fontosak a barátok, akiknek a költeményeit szintén sokszor „átírom” képi vonal- és színhálóvá. Persze ezek nem szó szerinti átiratok. Ezek érzések, ráérzések, hangulatok. Van egy szó, egy gondolat a versben, és rácsodálkozik az ember: istenem, ezt ilyen egyszerűen és ilyen szépen meg lehet fogalmazni? Én is éppen így éreztem, szinte azonos a belénk vésett sors, de nem tudtam volna sosem így leírni. És akkor ki kell „festeni” ezt a valamit magamból. Néha sikerül a „találkozás”.
Villányi László, Jász Attila barátsága is erősítette bennem ezt az érzést. (Sok költő művéhez próbáltam „érzéseimet” megrajzolni: Fecske Csaba, Csukás István, Bertók László, Dobai Péter, Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Tandori Dezső, Gergely Ágnes, Nagy László, Dobozi Eszter, Áfra János stb.)
17 évesen fedeztem fel Pilinszkyt, és ez a „szerelem” azóta is tart. Fiktív leveleket írtam a titkok mélységeit feszegető költőnek, amit egy postaládaszerű dobozképembe tettem: „Levelek Pilinszkynek.” (Bélyeget és bélyegzőt is terveztem, hogy valóságosnak tűnjenek a „küldemények”.) Később ki is állították, és mindenki vihetett a levelekből. De máskor is rajzoltam képet a költeményeihez. Sokszor! Több versét kívülről tudom, mert annyira bennem élnek a gondolatai a füvek lemondó életéről, az eldobott bádogkanál magányáról vagy a kampó csöndjéről…
Mikor először olvastam Nagy László Kereszt az első szerelemre című képversét, nagyon megtetszett. Egy rézkarcot készítettem, amely egy „üres” keresztet ábrázolt. Szinte láttam, hogy a verset ebbe a formába kell „belekarcolnom”. Láttam a vég nélküli sorokban az összekevert idő határait, az öröklét anyagtalanságát, a szerelem időtlenségét és a mulandóság súlyosságát.
Minden kép keletkezése egy külön történet. A képekben elmesélt történetekben előfordul, hogy „tárgyiasul” a versben megfogalmazott gondolat, emlék. Ez gyakran megtörténik az én rajzaimban is. Íme, néhány példa:
Villányi László Foszlányok című alkotásánál cérnafoszlányokat applikáltam az összegyűrt képbe.
Kapu Kafka kertjében című festményem az írónak A törvény kapujában című novellájához készült. Egy földből és temperából összegyűrt réteget festettem a képre kb. 6-7 rétegben. A súlyos, nyomasztó, szörnyekkel teli mező alján egy kicsi kaput téptem ki a kép alsó részéből, amelyen lehetetlen bejutni a törvény házába.
A Buda Ferenc ihlette Homok-haza esetében a tempera mellett homokkal is „rajzoltam” a felületen.
Kondor Béla Angyal a város felett képi megjelenítése során rozsdás szögeket szórtam egy szögesdrót „koronába”.
Nemes Nagy Ágnes Paradicsomkert című verse hatására született Itt a határ című festményem. Ennek készítésekor a merített papírt kettétéptem és elcsúsztattam, hogy a ráfestett csík szétszakadjon, és egy határvonalat hozzon létre.
Villányi László költészetéhez kapcsolódó Felelet című képemen madzagokból összeállított „fészek-madarat” hoztam létre, amely szinte reliefként türemkedik ki a fehér alapból.
„Ha némi csönd után
valaki felelgetni kezd neki,
gyorsabban ver-e a rigó szíve?”
Festeni kell! De miért? Van még valami, amit nem festettek meg? A már idős, beteg Koszta József őszinte, lényeglátó szavai jutnak eszembe: „… mert az úgy van, hogy kenyni muszáj.”
Nincs mit tenni. Nincs menekvés. Csinálni kell!
De persze, ha az ember ezt olvassa Bertók Lászlótól:
„Ceruza? Papír?
Mit ér, ha hóra
rigó lába ér.”
Hát igen, akkor elbizonytalanodunk…
Az irodalommal és a képzőművészettel való közelebbi kapcsolatomban jelentős szerepe volt a Kortárs költészet – kortárs grafika című pályázatoknak, melyeket a Műhely Művészeti Egyesület hirdetett meg kétévente. Szinte valamennyin szerepeltem. A katalógusokban a képek mellett gyakran az őket ihlető versek is megjelentek. Kár, hogy ez a lehetőség néhány éve megszűnt. 2020-ban a költészet napja alkalmából a Katona József Könyvtárban Molnár Péterrel együtt közös kiállításon mutattuk be alkotásainkat Betű – Kép – Vers címmel. Ebből az alkalomból egy katalógus is létrejött, amelyben a festmények mellett a versek is olvashatóak.
Az utóbbi években egy kertsorozattal foglalkozom, ahol szintén megjelenik egy-egy kedvenc íróm vagy költőm, és elképzelem, miről beszélgetnénk, ha együtt sétálgathatnánk. Nagy örömmel olvastam Jász Attila Vonal és szín találkozása Szolláth Katinál a sorsszerűséggel és Orosz István Katalin kertjei című verseit, melyeket a képeim ihlettek. Mindkét művész alkotásai engem is inspiráltak – nem is egyszer! Irodalom és képzőművészet – összetalálkozások.
Dosztojevszkijjel együtt vallom: „A szépség fogja megmenteni a világot.”
2025. január 16.
Szolláth Katalin