Kortárs összefonódások. Szolláth Katalin és Molnár Péter kiállítása
A kecskeméti Bozsó János Gyűjtemény Művészcsaládok kiállítássorozatának következő tárlata Szolláth Katalin és Molnár Péter képzőművészek alkotásait mutatja be, akik mintegy 7 éven át házaspárként alkottak szoros érzelmi és szellemi kötelékben.
A kecskeméti születésű Szolláth Katalin 1978-ban végzett a szegedi főiskola rajz-földrajz szakán. Pedagógiai hivatása és alkotóművészeti tevékenysége a kezdetektől kölcsönösen egymásra hatva alakult. A Katona József Gimnáziumban rajztanárként töltött évtizedek alatt Szolláth inspiráló tanórái, fakultatív foglalkozásai és továbbképzései megannyi fiatal érdeklődését keltették fel a kultúra és a művészetek különféle területei iránt. Neves építészmérnökök, művészettörténészek és közművelődési szakemberek, alkotóművészek, tanárok, grafikusok, régészek, egyiptológusok, lakberendezők dolgoznak országszerte és külföldön is, akik kíváncsiságukat, kreativitásukat először az általa életre hívott programokon, feladatokban kezdték kibontakoztatni.
Kezdetben kerámiával foglalkozott, majd később az egyedi és sokszorosító grafikai eljárások felé fordult, éveken át készített rézkarcokat és szitanyomatokat, sőt egy ideig tűzzománccal is dolgozott. Munkáinak aprólékosan kidolgozott, részletgazdag motívumait legfőképpen a természetben fellelhető formák (fák, téglák, gyökerek, kövek, hálók, madarak, kagylók, csigák és levelek) ihlették. A természeti formavilág mellett meghatározó az alkotónál az egyszerű geometriai alakzatok (kör és ovális, négyzet és téglalap, kereszt) és az ezekből épülő utak, kapuk, ablakok, labirintusok, hálózatok megjelenítése. Szinte kivétel nélkül jellemző Szolláth munkáira a visszafogott, sokszor szimbolikus jellegű színhasználat. Már a korai alkotások között is találhatók hommage-ok és reminiszcenciák, amelyeket a művész számára meghatározó irodalmi és képzőművészeti impulzusok hívtak életre. A 2010-es években figyelhető meg nála a fordulat, amely után egyre felszabadultabban nyúlt korábbi témáihoz, érdeklődése az anyagok egymásrahatásával, a formák szétszabdalásával és új rendszerbe építésével, a színek expresszív kontraszthatásával való kísérletezésre összpontosult. Az újabb alkotásokon a rá jellemző ellenpontozással dolgozik Szolláth, a fegyelmezett szerkezet érzelmekkel telített megvalósítással, a grafikai részletesség festői gesztusokkal, az égi távlatok parányi részletekkel párosulnak. A művek létrehozása során különösen fontos az anyag tűrőképességével, a határvonalak keresésével, a visszakapart, gyűrt, nyomtatott rétegek ismétlődésével való gyakorlat. Sokszor régebbi munkáit veszi elő és dolgozza újra teljesen ezzel az újfajta lendülettel. Sok esetben applikál különféle anyagokat képeire, például homokot, cérnaszálat, tépett-gyűrt papírokat, ruhadarabokat, újságpapírt vagy akár rozsdás szögeket. Anyagát pedig nem kíméli, csurgat, fröcsköl, dörzsöl, széttép, majd visszaragaszt, összegyűr, áztat, lenyom, visszakapar. Az anyag változatos felhasználása révén jut érvényre a tartalmi üzenet is. Az időbeliség határai, az anyag viselkedése, öröklét és múlandóság viszonya, lételméleti kérdések foglalkoztatják.
Molnár Péter Munkácsy Mihály-díjas festőművész 1961-ben Budapesten végzett a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban, s olyan tekintélyes mesterektől tanult, mint Barta Lajos vagy Bálint Endre. 1966-tól évtizedeken át a kecskeméti alkotóház közösségének tagja volt. Festészettel, grafikával, valamint illusztrációval (Hrabal, Zweig, Csukás István, Molnár Ferenc, Jász Attila, stb.), könyvborítók és animációs filmek készítésével foglalkozott. A Kecskeméti Rajzfilmstúdióban számos film előkészítésében vett részt (pl. Magyar Népmesék, Vízipók, Mézga Család, Leó és Fred, Mesék Mátyás királyról, stb.). Majd a tisztáson (1982) című saját filmjével több fesztiválon is díjat nyert (a portugáliai Espinhoi Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon kategóriája 1. díját hozta el, az 1985-ös Kecskeméti Animációs Filmszemlén pedig A legjobb első film elismerést, de szerepelt a Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Panoráma programjában is).
Képzőművészeti tevékenysége utánozhatatlan, nem másolható és nem összetéveszthető, egyedi karakterrel rendelkezik. Következetesen, programszerűen, festette hosszú éveken át készülő, monokróm színvilágú, meditatív kompozícióit, amelyek felfedezése egyfajta intellektuális élményt ígér a képek szemlélője számára is. Eleinte csendéleteket, kavicsokat és kagylókat jelenített meg a festményeken, majd felbukkant a ház, a hold, később a jellegzetes legyezőforma. Ezt követően keletkezetek mikroszkopikus méretű írásjelekkel halmozott képei és a pontozott ábrázolások. A környező világ mások számára talán észrevétlen részletei, toszkán háztetők sziluettjei (Lao-ce álma), a sienai főtér cikkelyei (Kati lepkét álmodik) vagy egy 7. századi írországi ima szövegének betűi (Írott táj) ragadják el képzeletét. A csak néhány eszközzel készült művek felületén a több ezer érintés, az ecsettel vagy tollal készült apró pontok monoton sokasága, a szinte észrevehetetlen különbségek, minimális formai, tónusbeli eltérések alkotta ritmusok harmonikus rendszere uralkodik. A viszonyítási pont nélküli térben felsejlő motívumok nyomán misztikus fényekbe rejtett vizuális élmény tárul fel, ahol a tér és az idő elmosódó határai különös értelmet nyernek. A festő nem a láthatót akarja leképezni, hanem valóságfoszlányok egymásba fűzésével örökérvényű igazságok felé közelít.
Szolláth Katalin és Molnár Péter összefonódó személyes élete, a művészetről, irodalomról, filmekről folytatott számtalan eszmecsere és együtthangzás határozta meg a szóban forgó időszakban alkotói szemléletmódjukat és műveik alakulását. Ennek az interakciónak egyik legkézzelfoghatóbb eleme az elkészült művek egymásnak címzése (például Múló napok – Molnár Péternek, Kati lepkét álmodik stb.), de átvitt értelemben is tetten érhetők összefüggések a két művész alkotásai között az anyagszerűség mélyreható tanulmányozásában és leképezésében, a faktúrakezelés kísérleteiben, a megannyi rétegben építkező-formálódó felület alakításában. Az alkotók gondolkodásmódja helyenként egybecseng, s ez a mélyebben gyökerező szellemi indíttatás (a természet megfigyelése, az irodalom, a művészettörténeti korszakok és filmbeli inspirációk) nyomokban műveiken is tetten érhető. Ugyanakkor merőben eltérő módon manifesztálódnak a kiemelt természeti formák, a geometrikus alakzatok, csigavonalak, labirintusok és jelek, más-más értelmet nyernek a karcolással, visszakaparással, a vonások és árnyalatok rétegezésével életre hívott harmóniák Szolláth és Molnár kompozícióin. Utóbbi ábrázolásai csendes szemlélődésre hívó, rendkívül összetett, meditatív lélekgyakorlatok, míg Szolláth legfrissebb alkotásai az egykori grafikusi mértéktartásból kibontakozó, de gyakran impulzív, vibráló formai és színbeli megoldásokat mutatnak.
Árvai-Józsa Kitty
művészettörténész
2025. október 08. – november 02. – Bozsó Gyűjtemény – Falszöveg
Szolláth Katalin és Molnár Péter kiállítása