Igen részletgazdag és érzékeny műveket alkot. Erősen redukált formákat használ, a színekkel is takarékosan bánik, ám több esetben ezek határozottan erőteljesek, élénkek – mégis poétikus hatással bírnak.
Technikai eszköztára sokféle: szita, rézkarc, akvatinta, tus, tempera, akril és ezek kombinált használata a legkülönbözőbb variánsokban.
Mesterek, hatások: Szappanos István, Novák András, Olajos György, Joláthy Attila, Tőkei Péter… A továbbiak közül: Kondor Béla, Kandinszkij, Mondrian.
Ágak, utak, gyökerek, ösvények, csapások, fordulók, törésvonalak, labirintusok keresztezik egymást, áthaladnak egymáson, beterítik a felületet.
Születés, a kezdet tojásformái – a kezdet szédülete és energiája. Ellipszis, kör, körcikk, kettős kör áttűnőben a keresztformával, vörösbe és feketébe ágyazottan. A műcímben is jelzett „Jákob és Ézsau” mitikus történetének baljós virágai és drámai útvezetői ezek a szín- és formaviszonylatok.
Legjobban szeretem a kalligrafikus munkáit, ahol végletesen redukált színekben előadott – minden narratívát nélkülöző- párhuzamosan igyekvő, egymást átlépő vonalak, sávok, vonalkötegek jelennek meg. Sűrűségük finom lüktetéssel változó. Ha többen találkoznak, kis, szabálytalan, reszkető foltokat alkotnak. Igazi organikus szövedéket láthatunk itt és eszünkbe juthat a Mindenség, az esendő és küszködő ember, a szakadatlan folyamatosság, – átérezhetjük a Megváltás reményét.
Molnár Péter
Munkácsy–díjas festőművész
2016. szeptember 3.